A galériákról általában Nyomtatás
Olvasóink értékelése: / 4
ElégtelenKitűnő 
2008. július 15. kedd, 18:26

A GALÉRIA, MINT PRAKTIKUS MEGOLDÁS

A galériával elsősorban kihasználatlan hely szabadul fel, melyet tetszése szerint belakhat, kialakíthat. Kisebb belmagasság esetén is praktikus lehet, hiszen fekvőhely vagy tárolás számára is ideális megoldást nyújt.
Tudta, hogy a galériával nem csak helyet, hanem pénzt is megtakaríthat? A galéria által lecsökkentett belmagasságú térnek ugyanis sokkal alacsonyabb a fűtés-szükséglete (nem kell feleslegesen fűteni a lakás 2 méter fölötti légterét), míg a galérián állandóan kellemes meleg marad.

A GALÉRIA, MINT BEFEKTETÉS

A galériának szintén nagy előnye, hogy míg viszonylag alacsony áron megépíttethető, a lakás értéke jelentősen megnövekszik tőle, sokan egyenesen a lakás alapterületéhez adják hozzá. Ami nagyon jelentős érték-növekedést jelent, ha például egy teljesen begalériázott lakásnál párszázezer forintos kiadással a lakás eladási értéke (szinte) a duplájára nő. Ezért kedvelt megoldás az ingatlan-befektetéssel, lakásfelújítással foglalkozók körében.
Hasonló okokból gyakori megrendelőink egyetemisták, illetve albérlők és bérbeadók, hiszen a plusz helyre beköltöztethető bérlőtársak, illetve társbérlőkből nyert bevétel (vagy lakbér-megtakarítás) már néhány hónap után megtéríti a galéri árát!

A GALÉRIA, MINT LAKÁS-MEGOLDÁS

Nem ritka megrendelőink körében, hogy egy galéria megépíttetése egy (anyagi vagy egyéb okokból) meghiúsult költözést vált ki. Sajnos nem mindenki teheti meg, hogy a családtagok számának, illetve (szükséges) életterének bővülésével arányosan egyre nagyobb lakásba költözzön, vagy bővítse azt. Erre belvárosi lakásokban többnyire nincs is lehetőség, de a kihasználatlan belmagasság beépítésével új tér válik lakhatóvá a Család számára. A lakótér bővülése mellett térelválasztó funkciója is lehet egy galériának, így a különböző generációk akár saját "szobát", dolgozó-sarkot, háló-részt, vagy más funkciójú lakrészt nyerhetnek a közös szobán belül.

A GALÉRIA, MINT ÍZLÉSESEN KIVITELEZETT BELSŐÉPÍTÉSZETI REMEKMŰ

Egy ízlésesen megtervezett, kivitelezett galéria növeli a lakás esztétikai értékét. A fa, mint anyag természeténél fogva az otthon melegét varázsolja a lakásba. Az összhatás igen harmonikus lehet, ha a galéria részleteinek megválasztásakor figyelembe vesszük a lakás többi részletét: színeket, bútorok stílusát; továbbá fontos odafigyelni a jól megválasztott méretre, elhelyezkedésre is, hogy a galéria nehogy elnyomja a teret, esetleg besötétítse a szobát.

Mindezeket igyekszünk a felméréskor is szem előtt tartani, és igény esetén ingyenes tanácsokkal, ötletekkel segíteni választását, de a szubjektív szempontból mindenképpen Önre bízzuk a döntést, hiszen mindenki számára mást jelent a szép, illetve a követendő stílus-irányzat, továbbá az anyagi szempontok is meghatározóak. Korábbi fényképes katalógusunkat az évek során teljes mértékben felváltotta honlapunk, ahol naprakészen, folyamatosan bővítve tájékozódhat a választható felületkezelésekről, színmintákról, kiegészítőkről, további lehetőségekről. Igyekszünk a választható plusz opciók palettáját a megkövetelt minőség mellett minél szélesebb választékban kínálni (mind ár, mind stílus szempontjából), így a különböző lazúr-színek és alsó borítás mellett a legegyszerűbb (ingyenes) korláttól a faragott oszlopokon keresztül az üvegkorlát beépítéséig terjedő kínálatunkból remélhetőleg megtalálja az elképzelésének megfelelőt - amennyiben mégsem, úgy egyedi elképzelések alapján is vállaljuk a gyártást.

LAST_UPDATED2